Apa: Gyere, menjünk le a nappaliba.
Én: De, de nem te... az nem lehet....
Apa: Kicsim, hiddd el, nem én voltam.
Én: Már nem tudom mit higgyek...

Apa: Az igazságot. Nem én voltam.
Én: De akkor mégis ki?! -törtem ki- nem volt ott senki, nem látta senkit, nem is voltam otthon, anyu meg nemhiszem, hogy öngyilkos ltt volna, akkor mégis ki volt???
Apa: Nem tudom...

Apa: Gyere ide. - majd feláltunk és átölelt -Nem lesz semmi baj, megoldjuk.
Éreztem ahogy könnyek csorognak végig az arcomon.
Én: De mi van ha börtönbe kerülsz? Akkor árvaházba kerülök.
Apa: Nem fogok börtönbe kerülni. Nyugodj meg.

Még mindig szipogtam amikor elengedett.
Apa: Megyek, felhívom az ügyvédemet. Elfelejtettem a számát, aztán megnéztem a neten.
Én: Oké...

Felmentem a szobámba. Nem volt sok értelme rendbe szedni magam. A sminkem teljesen lefolyt... de még úgyis fogok sírni. Gondoltam felhívom Amy-t, végül is azért vannak a barátok, hogy támogassanak, nemde?
Én: Halló?
Amy: Jaj szia Sophy! Képzeld ma voltam randizni Dannel és olyan jó volt!
Jaj remek, most az ömlengését fogom hallgatni... remek.

Amy: Elmentünk egy parkba, ahol volt egy csomó virág, meg szökőkút, meg padok, és este volt és úgy ki volt világítva...
Ránéztem az órára 22:30. Hogyan lett ilyen késő hirtelen? Nem is értem..
Amy: Aztán nagyon sokat beszélgettünk. Van egy huga, a kedvenc kajája a spagetti, és imádja az Owl Cityt. Mondjuk tényleg jó együttes.

Amy: És aztán megcsókolt. És egy csomót smároltunk. Azt hittem ott meghalok. Érted te ezt Sophy? Én a looser, az örök vesztes, a rondaság smárolt Dan Witekerel! Megáll az eszem!!
Én: Ühüm...

Amy: Aztán olyan romantikus volt, mert átölelt és együtt néztük a csillagokat.Közbe egyikünk se szólalt meg, csak egymásban gyönyörködtünk... Olyan jó volt!

Én: Értem.
Amy: Jaj de butus vagyok, te hívtál először! Mit szerettél volna mondani, mielőtt itt belekeztem a csacsogásba?
Én: Hát... - úgy voltam vele,  hogy most olyan jó a kedve. Szerelmes, végre. Meg is érdemli, mert elképeztően kedves lány. Nem akarom most rávetíteni a szomorúságom, így hát. - nem tudtam, hogy fizikából hétfőn, vagy csütörtökön írunk.

Miután áradozott még egy fél órát Danről lerakta, én meg elmentem a szokásos depizős helyemre... a kis tóhoz.
Úgy éreztem az életem romokban van. Az anyám meghalt, az apámat be akarják börtönözni. Egy barátom van, az is most száll a szerelemtől, és hozzá se lehet szólni.

Ráadásul nincs egy pasim se, akivel megbeszélhetném a problémáimat, átölelne és bíztatna...  Teljesen össze vagyok törve. Most itt ülök, a hideg földön, a kellemes szeptemberi éjszakán. Sebezhetőnek érzem magam...

Nem is tudom mi történik velem. Egyszer csak fogtam magam és beálltam a vízbe. A szeptember még nem olyan hideg, így a langyos hömérsékletű víz jóindulatóan csalogatott. Éreztem ahogy fodrozódott a lábam körül a víz... Csábított.

Észre se vettem, de egyre beljebb és beljebb mentem. Sophy... lehet, hogy itt az ideje, hogy véget vess az életednek?