-Uhh, Lora várj egy picit míg felfogom. Dedede, ugye ez nem biztos?
-De, sajnos igen...
-Jesszus, hogy lehettünk ekkora hülyék! Nem lehet már semmit se csinálni?


-Nem... Na, és akkor most mi legyen?
-Lora, itt kell hagynunk az egyetemet, még holnap...
-De!
-Ne folytasd! Nem engedem, hogy itt szüld meg azt a gyereket!
-Jajj, de anyám mit fog szólni? Inkább meghalok minthogy meghalgassam a kétórás beszédét...


-Figyelj, nincs más választásunk, felhívjuk a szüleinket még ma, elmondjuk nekik, majd miután holnap hazamegyünk, szép lassan átköltözünk abba a házba, amit még apám vett nekem 3 éve, amikor négyese lett a lottón.
-MI?? Van egy házad? Óriási szerencse, különben rákéne másznunk anyám nyakára!


Még aznap felhívták a szüleiket, akik teljesen ki voltak akadva, el se akarták hinni a dolgot.


Másnap pedig elhagyták az egyetemet, majd megkapták a jól kiérdemelt leszúrást. Aztán telt múlt az idő, végre sikerült berendezkedniük az új házukba és a szülők haragja is lecsendesült, már jobb szemszögből nézték a dolgokat.


Benedick pedig hamar talált egy viszonylag jó állást.


-Benedick, most, hogy egy hónapja otthagytuk az egyetemet, elgondolkodtam rajta, mi lenne ha már most összeházasodnánk...
-Lora, figyelj, szerintem nem biztos hogy jó ötlet lenne. Szerintem akkor is várhatnánk egy évet! Legalább legyen meg a baba, aztán utána minden jöhet!


-Hát, lehet igazad van... És, milyen volt az első munkanap?
-Borzalmas egy főnököm van, valami Serafina, nagyon...


De ekkor éppen csengettek.
-Várj, kinyitom!


Lora anyja volt az.
-Jó napot! Mi járatban?
-Igazából veletek akarok beszélni, nem akarok hosszú lenni mert sietek, de hallgassatok meg légyszíves!
-Természetesen! Jöjjön beljebb!


-Szia anya! Hát te?
-Valamiről beszélni szeretnék...
-Jajj anya, ugye nem valami kioktatás megint?
-Nem. Csak kérni akarok...
-Szerintem üljünk le!


-Szóval. Azt akarom, hogy összeházasodjatok. RAGASZKODOK HOZZÁ!
-Épp ma beszéltünk erről, de anya, mégis milyen hamar gondoltad?
-Nem azt mondtam holnap, de egy pár hónap múlva... Szóval tényleg, ez az egy kérésem lenne, és hát...


-Csak is akkor, amikor már meg lesz a baba!
-Igaza van Benedicknek... de... anya, mi sem akarjuk elhúzni... annyira...
-Figyeljetek, csak azt akarom, hogy az unokám ne csonka családban nőjön fel! Ennek pedig ez az egyik legjobb megakadályozója, főleg, ha már eljegyeztétek egymást...
-Meglesz a baba és rá egy hónapra összeházasodunk. Neked jó így Benedick? Így elég sokat tudunk készülni az esküvőre, meg minden.
-Na jó. Megegyeztünk. Bár nem sok értelmét látom, úgyis összeköt minket a gyerek.


-Köszönöm, hogy meghallgattatok. De bocsánatot kérek, most mennem kell egy tárgyalásra, ugye nem baj?
-Szia! Majd valamikor lehet átmegyek...


Aztán megint el telt pár hónap. Benedick rengeteget dolgozott, Lora sokat maradt egyedül, szinte csak az orvosához mozdult ki, meg néha elment az anyjához és meglátogatta kistestvéreit. A napjai szörnyen unalmasak voltak, már alig tudott mit kezdeni magával.



De mindig nagy öröm fogta el amikor leendő férje hazatért. Azonban végül csak az utosó hónapban került sor a baba nevének kiválasztására.


-Lora, nem kéne már eldöntenünk, mi legyen a lányunk neve? A napokban meg fog születni, már jó lenne meghozni a végső döntést. Én még mindig a Nettie-t akarom.


-Tudod mit? Mostmár csak rád hagyatkozom! Hadd legyen meg a kedved, úgyis fiút akartál...
-De akkor... mi lenne ha nem Dawnson lenne, hanem Parker?


-Micsudi?? Képes lennél lemondani a családnevedről? Nem akarod tovább vinni?
-Majd ha lesz egy fiúnk, Dawnson lesz, ő legyen Parker.
-Nettie Parker?
-Igen. Nettie Parker.


Nettie két nappal később, kora reggel született meg. Benedick épp dolgozott, így Lora az anyját hívta át.